FRISS HÍREK, ESEMÉNYEK, AKTUÁLIS PROGRAMOK
A folytatás
2010.08.27
Egyesületünk úgy döntött, hogy - tanulva hibáinkból és megfogadva a jó szándékú tanácsokat, sokkal körültekintőbben - folytatni fogjuk a sportrepülést a Szigetközben.
Anyagi lehetőségeink korlátozottak, de a támogatóinknak köszönhetően az egyesületünk be fog szerezni egy JET-FOX típusú merev szárnyú botkormányos sportrepülőgépet. A tervek szerint ezzel a géptípussal fogunk repülni és tanulni.
Kategóriáját tekintve azonos a STING Carbon UL repülővel, de repülési képességei természetesen nem hasonlíthatóak a korábban használt géphez.
Számunkra azonban nagyon fontos a repülésbiztonság; nagy tapasztalatokkal rendelkezik a gyártó, mentőernyővel, megfelelő repülési műszerekkel és rádióval felszerelt a gép. ROTAX motorral szerelt, biztonságosnak mondott, jó indulatú repülő.

A képen létható gép az egyik alternatíva. Ez a gép eladó. Magyar azonosító jelű, karbantartott és friss repülő műszaki vizsgával, repülési engedéllyel rendelkezik.

A másik képen látható gép német, szintén megbízható. Tudni kell, hogy Németországban talán még a magyar repülési UL szabályoknál is szigorúbbak a követelmények, tehát a gép feltehetően jó.
Két személy jól elfér a sport- ülésekben, a gépet fékszárnnyal (ívelőlappal) felszerelték, mely segíti a biztonságos földet érést. Lassabban repül mint a STING, de sok tanuló ilyen vagy hasonló gépen tanulta meg az alapokat.
A repülőgép a Szigetközi Sportrepülő Egyesület tulajdonába fog kerülni. Ez lehet egyesületünk első saját gépe. Sokan jelentkeztek felvételre az elmúlt napokban. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen sok a repülést kedvelő sportember. A visszajelzések - amelyeket kaptunk - arra biztatnak minket, hogy fogjuk össze ezeket a repülni vágyó és repülőgépeket szerető embereket, azokat is akik már régóta itt-ott, lakóhelyüktől távol repültek és a Szigetközben közösen tegyük le a sportrepülés alapjait.
Köszönöm az egyesületünk jelenlegi tagjainak a kitartást, a türelmet, a biztatást. Bátran jelentkezzen egyesületi tagnak, aki szeretne repülni vagy pilóta akar lenni, mert jelenleg úgy gondolom, hogy tudunk fejlődni. Vannak lehetőségeink, vannak támogatóink és a világban is jellemző, hogy az ultrakönnyű repülésnek nagy jövője van. Egyre jobb gépeket építenek, és ki tudja hová fejlődik a repülés a következő 50 évben. Még az sem kizárt, hogy 20-30 év múlva repülni egy UL repülővel olyan természetes lesz, mint ma autózni, gyermekeink pedig egyesületünk közhasznú munkájának keretében ingyenesen megismerkedhetnek a repüléssel.
Baleset után...
2010.07.20
A balesetünk utáni napokban sok telefont kaptam a helyi vállalkozóktól, ismerősöktől, pilótáktól akik vigasztaltak és segítségükről biztosítottak. A helyi és a környékbeli vállalkozók különböző összegű szponzori segítséget ajánlottak az újrakezdéshez. Ezúton köszönöm mindenkinek, aki segít és támogat bennünket.
Támogatók talán úgy gondolják: érdekli az embereket, hogy a történtek után hogy tudunk létezni vagy mit fogunk tenni; milyen lehetőségekhez jutunk, tudjuk-e folytatni.
A számomra legmegdöbbentőbb telefont azonban ma kaptam, mely telefon arról szólt, hogy jelentkezett Tamás, hogy az egyesületünk tagja szeretne lenni. Kérdeztem, hogy nem hallottad a híreket, hogy mi történt velünk vagy szabadságon voltál külföldön? Azt válaszolta, persze hogy hallott a történtekről, éppen ezért szeretne tag lenni és támogatni minket, hogy ne adjuk fel...és pilóta szeretne lenni.
Repülő baleset
2010.07.16
Nagyon szomorú napra ébredtünk pénteken, Karcsi öcsém elsőre nehezen felfogható balesetről értesített: súlyos baleset történt a pálya végén, a gép belerohant a külső tárolóhangárba és Gábor életveszélyes helyzetben a leomlott tetőszerkezet alatt a gépbe szorult.
Próbáltam magam összeszedni, öltözni, minél gyorsabban elindulni a helyszínre, hogy segíthessek amiben tudok. Nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy ne következzen be a legrosszabb.
Folyamatosan szólt a telefonom, hogy milyen híreket hallottak a rádióban pld. azt hogy a gép belezuhant az irányítótoronyba és hasonlókat.
A helyszínre érve, csak Dezsőt és Gábort kerestem, a szemem átsiklott a romba dőlt épületen és a repülőgépem roncsain is. Dezsőn messziről láttam, hogy nincs komoly baja és láttam a mentőorvosokkal és tűzoltókkal körülvett hordágyat. Ahogy siettem Gábor felé, és láttam, hogy nincs kapkodás, rohanás, hanem megfigyelés van éreztem, hogy Gáborral sem történt komoly baj, biztosan életben fog maradni. Oda léptem hozzá megfogtam a kezét, beszéltünk pár szót és akkor nyugodtam meg.
Riporterek hada jött oda hozzám és kérdezett az eseményekről, el kellett mondani, hogy mi is történt valójában, azért hogy a rémhíreket és valótlan állításokat első kézből megcáfoljuk. Amint engem meghallgattak onnantól minden újság és rádió a valóságnak megfelelő híreket közölt.
A rendőrségnek és a KBSZ-nek (Közlekedés Biztonsági Szervezet) minden szükséges dokumentumot átadtam és kérdéseikre válaszoltam, ők fogják megállapítani a baleset körülményeit.
Az egyesület elnökeként vizsgálatot indítottam és ennek eredményét most közlöm a baleset körülményeiről:
A baleset nem a levegőben következett be. Az oktató és a tanuló elmondása szerint a leszállás jól sikerült, éppen ezért nem érezték a veszélyt. A leszállás során a pályaküszöbhöz képest beljebb kezdték meg a kilebegtetést, a látás és a szél szempontjából ideális volt az időjárás, de az előző este esett csapadék miatt vizes volt a fű. Amikor az oktatópilóta érzékelte hogy a gép túl gyorsan gurul a pályán, utasította a tanulót, hogy fékezzen. A tanuló megkezdte a fékezést, de a körülmények és a nagy sebesség miatt a gép keresztbe fordult a pályán és ameddig a tanuló le nem vette a lábát a fékről, a gép addig irányíthatatlanul csúszott a vizes füvön. A fék felengedése után és azért mert az oktató eközben folyamatosan próbálta a gépet kormányozni az ellenkező irányba a gép egyenesbe jött, de sajnos akkor már túl közel kerültek az épülethez. A baleset akkor vált súlyossá, amikor a gép szárnya kb. 15 km/h sebességgel a könnyűszerkezetes épület főtartó oszlopának és oldalfalának ütközött és azt kiütötte. A tetőszerkezet ezek után rászakadt az alá csúszó gépre, beszorítva a kabinba az oktatót és a tanulót is.
Az oktatópilóta emberfeletti erővel törte szét maga körül a kabin plexi üvegének maradványait és a tetőszerkezet fa elemeit és nagyon kis helyen kipréselte magát a gépből. Gábor olyan súlyosan beszorult, hogy mozdulni sem tudott még levegőt is alig kapott a törmelékek alatt. Az oktató a legnagyobb veszély, a tűz fellobbanásának lehetőségét szüntette meg először. Áramtalanította a gépet amelyből az ütközés miatt a benzin kifolyt. Amikor látta, hogy egyedül nem tud segíteni a tanulón, a közeli lovardába rohant segítséget kérni. A kiabálást meghallva Pakucs Károly öcsém kirohant a baleset helyszínére és azonnal felismerte mit kell tennie. A telephelyünkön álló M.A.N. Palfinger daruval szerelt tehergépkocsinkkal a helyszínre hajtott és Dezső közreműködésével leemelte a tetőszerkezetet a gépről, ezzel kiszabadítva Gábort az életveszélyes helyzetből. Ekkor már a tűzoltók is a helyszínen voltak és szakszerűen elvégezték a munkájukat.
Ezúton szeretnénk megköszönni a tűzoltóknak, mentőknek, rendőrségnek a gyors és szakszerű munkát és segítséget. Szeretnénk megköszönni Karcsinak, Dezsőnek és mindenkinek aki segített abban, hogy ez a súlyos baleset ilyen szerencsésen és könnyebb sérülésekkel végződjön.
Hibáztunk, és a konzekvenciákat le kell vonnunk. A szükséges intézkedéseket megtettem. Sajnos a gép tönkrement és nincs is lehetőségem a közeljövőben azt pótolni. Az egyesület tagjait összehívtam és a taggyűlésen fogjuk megbeszélni, hogyan tovább.
Pakucs György      
Mindazokat a vendégeket, akik a repülőnapi tombolán repülőutat nyertek vagy előre repülőjegyet vásároltak, kártalanítani kívánjuk. Az érintetteket megkérjük, jelentkezzenek e-mail-ben, telefonon vagy személyesen.
I. Szigetközi Sportrepülő Találkozó
2010.07.10
Sikeresen megrendeztük az első Szigetközi Sportrepülő találkozót, fel- és leszálló hely avató ünnepséget. A nagyon meleg időjárás ellenére sokan kíváncsiak voltak a programjainkra. Reggel a vártnál kevesebb sportrepülőgép érkezett. Összesen hat repülőgép landolt a pályán reggel 10 óráig. Vártunk még egy órát, hátha késik valaki, aztán megkezdtük az ünnepséget. A polgármester úr beszéde után József atya nagyon szép és tartalmas szentelő beszédet tartott és megszentelte a pályát és a gépet is.

Biztosan nem bánták meg azok akik eljöttek, hiszen ezt az eseményt követte Pali bácsi bemutató repülése a Stinggel és a Lambadával, mely nagyon látványosra és színvonalasra sikerült. Meglepetésünkre Robert, aki szintén régóta repül és oktatópilóta Ausztriában, bejelentkezett és Evektor sportrepülőgépével szintén ámulatba ejtette a vendégeinket. A mosonmagyaróvári modellezők (Fefe, Öcsi) bravúros repülésekkel szórakoztatták a közönséget.

Ebéd után sort kerítettünk az első tombola sorsolásra, mely váratlan meglepetéseket hozott: például a díjak egy részét pilóták nyerték. Ezek után nem tehettem mást, mint hogy addig sorsoltuk a díjakat, míg 'civil' vendégeink közül nem nyert valaki.
Délután újabb repülők érkeztek, három sárkányrepülő és Fertőszentmiklósról Pierre is bemutatkozott repülőjével. Turi Pista bácsi is megtisztelt bennünket azzal, hogy Cessna tipusu repülőjével leszállt a pályára. Mivel éppen hazafelé tartott Lipótról, csak beköszönt, üdvözölt minket és fel is szállt.
A nagy érdeklődésre való tekintettel este újabb tombolasorsolást tartottunk.
A nap további részében repültünk az érdeklődőkkel napnyugtáig.
Összegezve én valahogy így képzeltem el az első Szigetközi Sportrepülő Találkozót.
I. Szigetközi Sportrepülő Találkozó
2010.06.10

Kitűztük az első - Halásziban megrendezett - sportrepülőgép találkozónk időpontját:
időjárástól függően
2010.07.10-én vagy 11-én (szombat vagy vasárnap) szeretnénk megtartani.
Ha mindkét napon rossz az idő: 2010.07.17-én vagy 18-án (következő hét szombat vagy vasárnap)
Az E-Mail-ben előre bejelentkezők sorsoláson vesznek részt.
Főnyeremény: Halászi-Balaton sétarepülés
| A találkozó programja |
|   700 - 1000 | érkező repülőgépek fogadása |
| 1000 - 1100 | Repülőtér avatás, felszentelés |
| 1100 - 1130 | Vég Pál berepülő pilóta bemutató repülése |
| 1130 - 1630 | Ebéd, programok, zene |
| 1630 - 2030 | Repülések |
| 2030 - | Vacsora, zene... |

A részletek gomb alatt az érkező pilóták találhatnak (illusztrált) segítséget a berepüléshez.
Repülés télen
2010.01.23
Csak úgy süvített a hó a gép alatt amikor Dezső a hajtómű gázkarját rányomta. A havas pályán is gyorsan sebességet gyűjtött a gép és a téli sűrűbb levegőben jól emelkedett. Jó volt látni ahogy Dezső repül felettünk a szép fehér téli tájban.
A leszállás is simán, szépen sikerült (reméljük majd egyszer nekünk is fog ez így menni).
 
 
Kiállítás az Iníciál Autóház-ban
2009.12.20
Szerettem volna a gépet bemutatni az érdeklődőknek, ezért megkértem Taródy Zsolt igazgató urat, engedje meg, hogy a gépet az Iníciál Autóházban kiállítsuk a karácsonyi ünnepek idején...
Szívesen megengedte és mindenben segített, amiért nagyon hálásak vagyunk.
A bemutatónk is jól sikerült, sokan megnézték a gépet.
 
Építkezés a repülőtéren
2009.12.10
Az elkészült tervek alapján profi módon legyártottuk és a tél közepén megépítettük a tornyot és tárolót. Molnár Zoltán ácsmester megint kitett magáért és megvalósította az elképzelésünket. A többi kolléga is remek munkát végzett és a hideg ellenére jó hangulatban mindent elvégeztünk, amit akartunk.
Nagy segítséget jelentett a nagy teljesítményű Palfinger PK 27002-es autódarum, amellyel a kész tornyot beemeltük a helyére.
 
 
A repülőtér kialakítása
2009.11.28
Amikor elhatároztam hogy repülni szeretnék, az első pillanattól kezdve tudtam, hogy saját füves fel- és leszállóhelyre lesz szükségünk. Hogy minden alkalommal - amikor repülni szeretnénk - kétszáz kilométert autózzunk, nem járható út. A repülést rendszeresen gyakorolni kell, ezért szerettem volna biztosítani a magam és társaim számára a biztonságos, jó minőségű fel- és leszállópályát. Remélem, ez sikerült is.
 
 
Megkezdtem a pilóta képzést
2009.07.01
Szerencsés vagyok, hogy Dezső elvállalta az oktatásomat, így egy nagyon tapasztalt és megbízható pilótától tanulhattam. Szívesen emlékszem vissza erre a nagyon érdekes és izgalmas tanulási időszakra.
Megismertem a gépet és egyre inkább úgy éreztem, hogy szeretném, ha lenne egy ilyen nagyszerű sportrepülőgépem.
Repülőgép választás
2009.06.14

Sokáig tanakodtam, hogy melyik repülőgép típussal tanuljak meg repülni.
Egy szép nyári napon a szentkirály- szabadjai repülőtéren találkoztam Márczi Dezső oktatópilótával és egy órát repültünk a Sting RG. sportrepülőgépével. Mikor leszálltunk, már tudtam hogy ez a gép lesz számomra a megfelelő választás.
Fontos szempont az is, hogy a repülés költségeit figyelembe véve is optimális választás.